Kedvenc témáim #1: Svenkelés
Az egyik kedvenc fő témám a svenkelés (panning). De mit is jelent ez?
A svenkelés (angolul: panning, vagy magyarul: pásztázás) az a technika, amikor álló helyből a fényképezőt vízszintesen mozgatva leköveted a témát hosszabb záridővel, ezáltal a háttér bemozdult, elmosott lesz. Ez igen látványos tud lenni, mert ezzel a témát és a mozgást is ki tudod emelni, érzékeltetni tudod a sebességet, ami egy fotónál hatásos tud lenni. Ha megfelelően csinálod, akkor a téma szép éles marad, viszont a háttér bemozdult lesz. Ehhez sok gyakorlás és kitartás kell. Eleinte nem biztos, hogy sok sikerélmény lesz, de ha kitartó vagy, meglesz az eredménye.
Én elsősorban a repülőtéren csinálok ilyen jellegű képeket, de előfordult már, hogy motorokkal, autókkal is megpróbálkoztam. Az itt szereplő képek 1/2,5 – 1/40 közötti záridőkkel készültek, vegyesen, mikor mivel próbálkoztam.
Ezt a fajta hatást a gyakorlottabbak el tudják érni esetleg utómunkával is Ps-ben, de én ennek nem vagyok a híve, én inkább szeretem ezt a fajta kihívást a helyszínen megvalósítani. Egyrészt élmény, másrészt kihívás.
Biztosan felmerül a kezdőkben, hogy hogyan fotózz ilyen (svenkelés) témát? Állványt nem használok és Neked sem javaslom, csak hátráltat a lekövetésben. (maximum monopoddal lehet próbálkozni, de az is sok gyakorlást igénnyel)). Célszerű teleobjektívvel próbálkozni. A témát le kell követni, oly módon, hogy az mindig a keresőben ugyanott legyen. Az értékek megválasztása mindig fény függvénye, (mindig nézd a fénymérőt a gépen!!) de nappal, napos időben megköveteli a helyzet a legalacsonyabb iso-t (50-100), és a nagyon szűk rekeszt (f/18-f/22). Záridőben én általában 1/30 vagy 1/40 értékeket választok, de ha nem süt a nap, akkor néha 1/25, 1/20 értékek választása sem ritka (itt a látványosság kedvéért a „fény hiányát” az elmosódottabb háttérrel „kompenzálom”, de ezt már nagyon nehéz megcsinálni (cserébe viszont annál szebb lesz az eredmény 🙂 ). Viszont ami fontos, figyeljetek a csúcsfényre, mert ilyen értékek mellett könnyen bele lehet futni abba, hogy a kép nagy része kiég. Másik fontos, de ez inkább tapasztalat: Sorozatfelvételt használj, de ne a gyorsat, hanem ha tudod állítani a gépeden, akkor lassabbat, 2 kép/s. Sokkal jobban le tudod követni a gépet. Rekordom az éjszakai Ryanair, 0 fényben, vak sötétben 1/2,5-el (0,4 sec), Lingus érkező 1/5, aztán a Smartwings érkező 1/6, Emirates 777 1/15-el, illetve a Smartwings szintén 1/15. Képaláírásban néhány képnél odaírtam a záridőt.
Szürkületkor, napkelte előtt, naplemente után sokszor a helyzet kényszerít rá a svenkelésre, ugyanis a nem elengedő fény „rákényszerít” a hosszabb záridő használatára. A képeim között a Ryanair éjszakai készült a leghosszabb, 1/2,5 (0,4s) záridővel. Itt a helyzet követelte meg, szinte 0 fény volt, így egy kamikaze mindent vagy semmit módot dobtam be. A végeredmény közel sem tökéletes, de a helyzetben ennyi volt a maximum.
A másik nagy kihívás az éjszakai Magma 747 gép volt. Itt direkt csak erre a gépre mentem ki, nagy fogás volt, de a nap már jóval előtte lement. Így végül egy iso8000, 1/10 beállításos kamikaze volt a nyerő taktika. Még így is nagyon alexpós lett, de szerencsére tudtam annyit felhúzni még rajta, hogy értékelhető kép születhetett.
Sikerült egy ilyen képed, vagy csak kérdésed van? Esetleg tapasztalatot osztanál meg? Akkor akár itt hozzászólásban, akár a Facebook csoportunkban is hozzászólhatsz a témához.(Privátban is kérdezhetsz az info@tiszavolgyidavid.com e-mail címen)
További cikkeim: Cikkek / Blog – Davidi Photo
KÉPEK:

