Davidi ᴾ ᴴ ᴼ ᵀ ᴼ

2025 évértékelő / legjobb képek

A 2025-ös évet már mellékállásban vállalkozóként kezdtem meg. Nagy elvárásaim nem voltak, igazából ilyen teszt évnek fogtam fel az egészet. Végül ugyan nem csak ebből a szempontból, de a fotózásban az egyik legsikeresebb évemet sikerült zárni. Leginkább kutya fotózásra álltam be, amihez mostmár talán kellő tapasztalattal és jó technikai felszereltséggel tudok hozzáállni.
Tavasszal megvolt a 2. fotós kiállításom, ezúttal Vecsésre hívtak meg, ezúton is köszönöm a lehetőséget:)

Facebookon az összes fotó megtekintésem december végére megközelítette a 12 milliót, ami egészen elképesztő szám és még nincs vége az évnek. Ezt szinte felfogni sem tudom, nagyon köszönöm mindenkinek a sok kommentet, megosztást!

Technikai fejlesztésekből sem volt hiány. Ez most elsősorban világításban mutatkozott meg. Objektívből csak 1 db érkezett: Nikon Z 24-70 f/4. Világításból viszont jött két állandó fény, softboxok. Részletesebben a Rólam oldalon.

Elkezdtem filmre is fotózni. Ehhez sikerült beszerezni egy Nikon F501 / N2020-as analóg gépet, tökéletes állapotban. Az első tekercset már elfotóztam, most épp egy Kodak E100-as diafilm van benne, ezzel próbálkozom.

Egy másik álom is megvalósult: A Fotoplusnál dolgozom nyár óta. Ez szintén egy számomra hihetetlen dolog, azt csinálhatom amit szeretek, egész nap. Ez egy óriási sikerélmény számomra. 

Idén megtartottam az első workshopom, ebben a Kattanjki Klub segített, ahol február óta vagyok tag. Repülős témában, közel 20 fővel zajlott a reptéren, nagyon nagy élmény volt. Ősszel már saját workshopot szerveztem, kutya fotózás témában, ez is majdnem teltházas volt és nagyon jól sikerült. 

Az idei évben meghatározó volt számomra a Kattanjki Klub. Egy nagyszerű közösség tagja lehetek itt, ahol nem egymás bántása zajlik, mint sajnos sok más helyen, hanem egy építő, összetartó, nagyon jófej emberekből álló csapat jött össze, ahol tanulhatunk egymástól és közösen járhatunk rendezvényekre, találkozókra. 

Jelentősebb események, amik történtek:

  • Idén volt a 2. fotókiállításom, ezúttal Vecsésen
  • Első workshop – Kattanjki Klub – repülő fotózás
  • Második workshop, önálló szervezés – kutya fotózás
  • Kattanjki Klub tábor, 4 nap, Ausztria, életem egyik legjobb élménye és kirándulása
  • Az első kutya fotózás megrendelések már év elején befutottak
  • A Fotoplus jóvóltából volt lehetőségem tesztelni a Canon RF 1200mm f/8-at, valamint további csúcs kategóriás eszközöket is
  • Részt vettem a Fotósviadalon, ami szintén egy nagy élmény volt
  • Kipróbáltam magam több műfajban is: hokifotózás, foci, kosárlabda, stúdiós portrék, utcai portrék, de még akt fotózást is csináltam ősszel
 

Összegezve: Bár a magánéletben mondhatom, hogy életem egyik legnegatívabb éve volt ez, fotózásban pont az ellenkezője: a legsikeresebb. Nagy motivációval vágok neki 2026-nak, mert itt is nagy terveim vannak! 

Mik a tervek 2026-ra?

Szeretném magam felfejleszteni portré fotózásban. A tavasz erről fog szólni leginkább, a portrék gyakorlásáról. Szerencsére pár ismerősömet már sikerült is beszervezni fotózásra, így remélem ott kellő tapasztalatot fogok tudni gyűjteni. 
Emellett persze folytatódik a kutyafotózás és a hobbi fotózás is, meg talán talán a videózásra is több idő fog jutni, de ezt még majd meglátjuk:)

A friss tartalmaim továbbra is Facebook oldalamon követhetőek napi szinten: Davidi Photo

BUÉK és jó fényeket mindenkinek! 

2025-ben készült legjobbnak ítélt képeim:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük